Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában kezdődik a legenda, ahol egy gazdag családnak gyermeke született, Miklós.  A kisfiú alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, így sajnos korán anyai gondoskodás nélkül maradt. A szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, még akkor úgy döntött, hogy pap lesz belőle nagykorában. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte a kezdetektől. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Legendás Jeruzsálembe tartó zarándokútján hihetetlen csodák történtek vele, keze egyetlen mozdulatával csendesítette le a háborgó tengert. Ezt hallván az emberek imádkozni kezdtek nevéhez, Myra városában pedig püspökké választották. Egy romlott és gonosszá vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt, szerette és segítette az embereket.

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt akkor is, mikor legendája megszületett.

A kolostor szomszédságában élt egy nemes ember, aki úgy elszegényedett, hogy még arra sem maradt pénze, hogy enni adjon a családjának. Három férjhez menés előtt álló lánya azon tanakodott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta ezt a szívszorító beszélgetést. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és a házhoz érve bedobta azt az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva Miklós ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Az kisietett, mert lépteket hallott az ablak alól, s akkor látta, hogy egy piros ruhás öregember oson el a sötétben.

Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és Miklós püspök zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallóra száradni, és az arannyal teli keszkenő pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni - mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a Télapó jön el minden évben hozzájuk.

Az idő folyamán aztán mégis kitudódott a titok. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő.

Innentől minden év december ötödikén, a névnapja éjszakáján megajándékozta a rászorulókat, a gyermekeknek pedig cukrot osztogatott egészen csodákkal teli mesés élete végéig.

A legenda szerint lelkét angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.