2010. július 30. - Judit, Xénia
Betöltés folymatban...
Szavazz!
BUÉK! Mit vársz 2010-től?
Végre találok új munkahelyet.
Végre be tudom tartani az újévi fogadlamam.
Rám talál a szerelem.
Idén meglátogat a gólya.
Sikeresen befejezem a tanulmányaimat.
Rendbejövök anyagilag.
Helyreáll az egészségem.
Sok izgalmas kalandot, új barátot.
Olyan lesz, mint 2009 volt.
Nem vagyok túl derűlátó...
Aki sosem tartott be egy fogadalmat sem…
2009-12-29 07:30:00
Mindig is úgy voltam a fogadalmakkal, mint sokan mások. Szilveszterkor tettem, de napokon, heteken belül megszegtem. Ennek mi volt az oka?

Részben olyan dolgokat akartam megvalósítani, ami nem megy egyik napról a másikra. Talán amiatt, hogy rengeteg ember megfogad valamit a poharak bűvöletében, csak azért, mert más is így tesz. Divatból, így nem is törekszik a kivitelezésre. Én is így jártam...

Hosszútávú céljainkat mindenképpen bontsuk le kisebbekre, így nem azt fogjuk látni, hogy eredmény nélkül munkálkodunk hónapokon, éveken át. Ezekért tennünk is kell, nem is keveset.

Fogadalmaim között szerepel a rendszeres testmozgás. A hozzávalók adottak: edzőruha, cipő, dvd, bicikli és egyebek. Ezt szervesen kell beilleszteni mindennapjainkba, nem egy zsúfolt nap rohanásába. Viszont, ha egyszer megtapasztaljuk, hogy milyen jó érzéssel tölt el a mozgás, nem tudjuk majd abbahagyni.

Kevesebbet netezem. Ami már netfüggő kategóriába sorolható: olyannyira sok időt töltünk előtte, hogy már mástól veszi el az időt. Esetleg emiatt teljesen elszigetelődünk a társadalomtól, ideje hát változtatni. Sajnos az olyan dolgok ebben az esetben nem segítenek: „jó akkor holnaptól nem kapcsolom be”, vagy kiteszek egy öntapadós cetlit, hogy „tilos”. Ehelyett olyan programot kell kitalálni, ami a neten való szörfözéshez hasonló érzéseket vált ki belőlünk. Legyen az családi szórakozás, filmnézés, séta a külföldi barátunkkal. Mindegy, csak ne a gép előtt üljünk.

Kevesebbet kávézom. Káros szenvedélyekhez sorolható. Túlzott fogyasztása káros lehet az egészségre. Tudatosan lehet rajta változtatni, gondoljunk egészségünk megőrzésére, illetve a megmaradt pénzre, amit megspórolunk, ha nem az automatába dobáljuk be az aprót.

Többet tanulok. Ez is lehetne a megfogalmazás, de nem minden esetben a tanulási idő jelenti a gondot, hanem annak hatékonysága. Ehhez azonban meg kell egy-két módszerrel ismerkedni, hogy megtaláljuk a legkedvezőbbet. Ha a hosszútávú célokra gondolunk, biztos menni fog: ösztöndíjra, a későbbi jó munkahely lehetőségére.

Spórolni fogok. Talán az összes közül nekem ez okozná a legnagyobb problémát. Vásárlásra mindig találok okot. Ha esik, ha fúj, ha boldog vagyok, ha szomorú, ha szerelmes, ha csalódott. Szóval mindig. Erre az esetre érdemes kitalálni egy-két módszert. Például egy kisebb összeget elkülöníteni fizetéskor, és abból gazdálkodni, hogy mégse azonnal vonjunk el magunktól minden forrást. Ha pedig vásárolunk, csak listával, és semmi haszontalan dolgot. Vagy egy nagy értékű tárgy megvételének célja lebegjen előttünk, így kitartóbbak lehetünk a spórolás terén.

Kedvesebbek, megértőbbek és nyugodtabbak leszünk. Ez az, ami nem csak rajtunk múlik. Számos hatás ér nap, mint nap, negatívumok sorozata. Ehhez a napokban találtam egy könyvet, amihez cd melléklet is van. Balogh Béla A tudatalatti Tízparancsolata, amelyben sok hasznos tippet hallhatunk, olvashatunk. Viszont ez sajnos nem érhető el néhány óra leforgása alatt, például a fogadalom megtétele után. Tudatos gondolkodást feltételez.

Ezután nem marad más hátra, mint összegyűjteni a fogadalmakat, és várni a megfelelő hangulatban és a megfelelő társasággal, hogy megtehessük azt a néhány ígéretet, célkitűzést, amit el szeretnénk érni a jövő évben…

- Barby -

Képek forrása: flickr.com

Kapcsolódó cikkek
Cimkék: tippek

Hozzászólások

Hozzászólások száma: 1 db Vélemény írásához regisztrálnod kell!
Zsuzska89
2010-01-01 23:21:48
1
Én megfogadtam h leszokok a dohányzásról
Eddig egész jól megy csak nem tudom meddig fogom bírni...Mindig a "dohányzóba" vannak a legjobb pletykák...