Karácsonykor minden családban fontos szerepet tölt be a Szent este elfogyasztott vacsora, ahol az asztalt körülüli mindenki és finomabbnál, finomabb ételekkel várják Jézus születését.
Az ünnepekhez általánosságban hozzátartoznak a jobbnál jobb falatok, de vajon tudjuk-e, hogy Karácsonykor milyen régi szokások maradtak fenn ezzel kapcsolatban. Babona vagy igazság? Ki tudja? A régen élt idős emberek sokat meséltek róla. Hittek benne és vannak akik máig őrzik ezeket a hagyományokat.

A szépen feldíszített és megterített asztal nem csak a családtagokat fogadta. Azt tartották, hogy a Karácsonykor a házba látogató angyalok, szellemek, szállást és ennivalót találjanak, ők is átérezzék a szent ünnep szeretetét.

Az asztalra és az asztal alá helyezett tárgyak mágikus szerepet töltöttek be. Az asztal alá például leggyakrabban szénát, szalmát tettek, illetve egy tálban terményt, magokat. Ahogy az étkező családot éri az áldás, úgy ezek is mind részesülnek ebből. Szimbolikus jelentésük a következő évi jó termés, illetve Jézus jelenléte, akit születésekor szalmával bélelt jászolba fektettek. A jobb tojáshozam elérése érdekében a magvakat a ház baromfi állományával megetették az ünnepek elmúltával.

Az asztalra különböző ételek, fűszerek törvényszerűen helyett kellett, hogy foglaljanak, ezeket le sem szedték róla egészen vízkeresztig. A karácsonyi asztalon tartott só alkalmas lesz a tehenek és méhek varázslására, gyógyítására, a bors férfiassá teszi a kakasokat és gúnárokat, a fokhagyma és a méz a gyógyító erőt, míg a tojás az állatok egészségét szimbolizálja.

A család sem mindennapi ételekkel látta el magát és mindegyik fogásnak igen nagy jelentősége és szimbolikus értelme volt, van. December 24-én, Karácsony böjtjén reggel a ház minden férfi tagja egy-egy pohár mézespálinkával köszöntötte egymást, mely a férfit, mint családfenntartót éltetet, hogy egészsége és ereje megmaradjon továbbra is ehhez a szerephez.

Sok fogásos, divatos és flancos menü helyett a ház asszonya minden évben ugyanazt tette az

asztalra. Előételnek az asztalra egy nagy alma került, melyet annyi fele vágtak, ahány tagú a család. A család legidősebb férfitagja kapta azt a tisztet, hogy ezt szeletekre vághatta. A tányérokban még egy-egy gerezd fokhagyma, egy-egy egész dió is helyet foglalt. A közös imádság után ezeket mind mézzel elfogyasztották. Az alma a családi összetartozást, míg a fokhagyma, dió és méz az egészséget jelképezi. Akinek rossz volt a diója, az az elkövetkező évben betegségre számíthat. Ezután különlegesen elkészített bableves került az asztal közepére, melyet hús nélkül, sült vajjal készítettek (felolvasztották és addig sütötték, míg habzott, a habját folyamatosan eltávolítva), majd mákos tészta zárta a sort, mézzel lelocsolva. A bab és a mák is a gazdagságot, a bőséget jelképezte, azért ették, hogy a következő évben is mindene meglegyen a családnak, ami nem feltétlenül csak anyagi javakat jelentett.

Ma már talán elavultnak tűnnek ezek a hiedelmek, de akik hosszú évekig minden Karácsonykor végigcsinálták a szertartásokat hisznek jótékony hatásában. Az az áldás, ami egykor a Szent családot érte, egy-egy gyertyaláng kíséretében ma is megérint mindenkit és mindent, ami a szeretet asztalára kerül. Hittek benne és hitük megerősítette őket, tudták szebben és jobban látni a világot, tudtak derűsek és vidámak lenni, tudtak szeretni.

Napjainkban már inkább csak az idősebb generáció hite ilyen erős a Karácsonyi babonákat illetően, talán Délvidéken és Erdélyben még ma is őrzik néhányan ezeket a hagyományokat, de ahogy egyre inkább gyorsul a világ, feledésbe merülnek.

- Bálint Brigitta -

Képek forrása: flickr.com