2010. szeptember 11. - Teodóra
Betöltés folymatban...
Szavazz!
BUÉK! Mit vársz 2010-től?
Végre találok új munkahelyet.
Végre be tudom tartani az újévi fogadlamam.
Rám talál a szerelem.
Idén meglátogat a gólya.
Sikeresen befejezem a tanulmányaimat.
Rendbejövök anyagilag.
Helyreáll az egészségem.
Sok izgalmas kalandot, új barátot.
Olyan lesz, mint 2009 volt.
Nem vagyok túl derűlátó...
Mit hoz a Tigris éve?
2009-12-22 09:48:00
Igaz, hogy a kínai új év majd csak február 12-én köszönt be, de nem árt már most felkészülni rá, mit hoz a Tigris éve.

Patkány

A Patkány évében születettek számára 2010 átlagosnak lesz mondható. Habár időnként melankólikus hangulat lesz rajtuk úrrá, a bolygók együttállása 2010-ben önbizalommal és minden eddiginél nagyobb kezdeményező kedvvel ruházza fel őket. Jó hír a párt kereső Patkányoknak, hogy 2010 meghozhatja számukra a nagy szerelmet, a párban élők kapcsolatába pedig öröm és romantika költözik.

Bivaly

Nem árt óvatosnak lenned, konfliktusokba keveredhetsz, különösen a Sárkány és Ló évében születettekkel. Hogy elkerüld ezeket az összetűzéseket, légy nyitott, és ne ítélj elhamarkodottan. 2010 remek év a nyelvtanulásra, tehát ha már régóta szeretnél elsajátítani egy új nyelvet, vágj bele! Munkádhoz viszont egy kissé nyögvenyelősen állsz hozzá, hiányozni fog belőled a lelkesedés, légy ezzel tisztában és változtass a hozzáállásodon.

Tigris

Habár az ő évük következik, a Tigris számára 2010 meglepően átlagos lesz, nagy hullámvölgyek és hegyek nélkül. Habár minden melletted áll, nagyon nehezen fogod megtalálni a mozgatóerőidet, akaraterődet, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Mélyedj hát magadba, belül keresd a hajtóerőd, vagy nagy csalódásokra számíthatsz. Az emésztési problémákkal küzdők számára javulással kecsegtet az év.

Nyúl

Sajnos a Nyúl jegyűek számára 2010 nem lesz túl szerencsésnek mondható. A munka, az egészség és a magánélet terén is megpróbáltatásokra kell számítaniuk. Használják ezt az évet a szellemi fejlődésre, és közben legyenek óvatosak, a pénzügyeiket különös odafigyeléssel kezeljék.

Sárkány

A Sárkány évében születetteknek ideje visszaülni az iskolapadba, beiratkozni egy tanfolyamra, hiszen kiemelkedő sikereket érhetnek el elméjük pallérozásában. 2010 tartogat ugyan némi kellemetlenséget számukra, de ne keseredjenek neki, fogadják ezeket nyugalommal, álljanak hozzájuk pozitívan, és akkor sikeresen zárhatják az évet. A kellemetlenség a szerelmi életedre is jellemző lesz, különösen, ha párkapcsolatban élsz. Ne feledd: csak pozitívan!

Kígyó

A Kígyó évében születettek nagyon keményfejűek tudnak lenni. Tanuld meg gátak közé szorítani makacsságod, és akkor számtalan sikert érhetsz el. Habár fontosak az álmok, maradj a valóság talaján. Ha sikerül, karriered óriási lendületet vehet, csak el ne szalaszd a lehetőségeket!

Jó hírünk van a Ló évében születetteknek. 2010 lehet életük legsimább éve, amelyben emberi kapcsolataik virágzásnak indulnak. Számtalan döntés áll 2010-ben a Ló évének szülötte előtt, alaposan fontolják meg őket, mert nagyon eltérő lehet a végeredmény. Ha pedig még a táplálkozásukra is ügyelnek, egészséges keretek között tartják, akkor igazán jó évet zárhatnak majd.

Kecske

A Kecske évében születettekre rengeteg gyarapodási lehetőség vár 2010-ben. Ugyan az év első harmadában számolniuk kell némi veszteséggel, ne adják fel, őrizzék meg pozitív attitűdjüket, és meglátják, javaik szaporodása lesz a jutalom. Állj két lábbal a földön, fűzd szorosabbra kapcsolatod szeretteiddel, és 2010 akár eddigi legjobb éved is lehet.

Majom

A Majom évében születettek számára nagyon fontos, hogy 2010-ben mellőzzék az érzelgősséget. Sajnos jó néhány baráti kapcsolatuk megszakadhat, de ne veszítsék el a fejüket. Koncentráljanak inkább az életnek arra a területére, amiben igazán sikeresek lehetnek 2010-ben: az üzleti lehetőségeikre. Vállalj kockázatot, busásan meg fog térülni! Ne ülj a babérjaidon és várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön!

Kakas

A Kakas számára 2010 a verseny éve lesz. A munkájában számtalan kihívással találja magát szemben, melyek hozzásegíthetik, hogy feljebb lépjen a ranglétrán. Ha még magányos vagy, akkor könnyen azon kaphatod magad, hogy versenyben vagy kiszemeltedért. Jól gondold át lépéseidet, ne rohanj! Légy pozitív és gyakorlatias, és 2010 igazán kiváló év lesz számodra.


Kutya

A Kutya évében születettek számára igazi hullámvasút lesz 2010. A karrieredben a vezetők felé tanúsított tisztelet hiánya rejteget nagy buktatókat, szerelmi életedben pedig a függetlenség iránti vágyad az időzített bomba. Fontos hát, hogy visszafogd magad, különben 2010 a Magány éve lesz számodra. Ugye nem akarod, hogy így legyen?

Disznó

Ha szeretnéd, hogy 2010 karrier és szerelem szempontjából is sikeres legyen, akkor tedd félre szentimentális éned. A csillagok óriási szerencsével kecsegtetnek, csak el ne sodorjon az ár! Mivel hajlamos vagy az emésztési problémákra, 2010-ben tartózkodj a szénsavas italoktól, de egyébként egészségügyi szempontból is jó év vár rád.

Nem tudod, mi a kínai jegyed? Keresd ki itt található listánkból! 

Patkány:  1924.02.05 - 1925.01.23.; 1936.01.24. - 1937.02.10.; 1948.02.10. - 1949.01.28.; 1960.0128- 1961.02.14.; 1972.02.15. - 1973.02.02.; 1984.02.02. - 1985.02.19; 1996.02.19. - 1997.02.06.; 2008.02.07. - 2009.01.25.

Bivaly: 1925.01.24. - 1926. 02.12.; 1937.02.11. - 1937.01.30.; 1949.01.29. - 1950.02.16.; 1961.02.15. - 1962.02.04.; 1973.02.03. - 1974.01.22.; 1985.02.20. - 1986.02.08.; 1997.02.07. - 1998.01.27.;2009.01.26. - 2010.02.14.

Tigris: 1926.02.13. - 1927.02.01.; 1938.02.18. - 1939.02.18.; 1950.02.17. - 1951.02.05.; 1962.02.05. - 1963.01.24.; 1974.01.23. - 1975.02.10.; 1986.02.09. - 1987.01.28.; 1998.01.28. - 1999.02.15.; 2010.02.15. - 2011.02.15.

Nyúl: 1927.02.02. - 1928.01.22.; 1939.02.19. - 1940.02.07.; 1951.02.06. - 1952.01.26.; 1963.01.25. - 1964.02.12.; 1975.02.11. - 1976.01.30.; 1987.01.29. - 1988.02.16.; 1999.02.16. - 2001.01.23.

Sárkány:  1928.01.23. - 1929.02.09.; 1940.02.08. - 1941.01.26.; 1952.01.27. - 1953.02.13.; 1964.02.13. - 1965.02.01.; 1976.01.31. - 1977.02.17.; 1988.02.17. - 1989.01.26.; 2000.02.05. - 2001.01.23.

Kígyó: 1929.02.10. - 1930.01.29.; 1941.01.27. - 1942.02.14.; 1953.02.14. - 1954.02.02.; 1965.02.02. - 1966.01.20.; 1977.02.18. - 1978.02.06.; 1989.02.06. - 1990.01.26.; 2001.01.24. - 2002.01.31.

Ló: 1930.01.30. - 1931.02.16.; 1942.02.15. - 1943.02.04.; 1954.02.03. - 1955.01.23.; 1966.01.21. - 1967.02.08.; 1978.02.07. - 1979.01.27.; 1990.01.27. - 1991.02.14.; 2002.02.12. - 2003.01.13.

Kecske: 1931.02.17. - 1932.02.05.; 1943.02.05. - 1944.01.24.; 1955.01.24. - 1956.02.11.; 1967.02.09. - 1968.01.29.; 1979.01.28. - 1980.02.15.; 1991.02.15. - 1992.02.03.; 2003.02.01. - 2004.01.21.

Majom: 1932.02.06. - 1933.01.25.; 1944.01.25. - 1945.02.12.; 1956.02.12. - 1957.01.30.; 1968.01.30. - 1969.02.16.; 1980.02.16. - 1981.02.04.; 1992.02.04. - 1993.01.22.; 2004.01.22. - 2005.02.08.

Kakas: 1933.01.26. - 1934.02.13.; 1945.02.13. - 1946.02.01.; 1957.01.31. - 1958.02.17.; 1969.02.17. - 1970.02.05.; 1981.02.05. - 1982.01.24.; 1993.01.23. - 1994.02.09.; 2005.02.09. - 2006.01.28.

Kutya: 1934.02.14. - 1935.02.03.; 1946.02.02. - 1947.01.21.;1958.02.18. - 1959.02.07.; 1970.02.06. - 1971.01.26.; 1982.01.25. - 1983.02.12.; 1994.02.10. - 1995.01.30.; 2006.01.29. - 2007.02.17.

Disznó: 1935.02.04. - 1936.01.23.; 1947.01.22. - 1948.02.09.; 1959.02.08. - 1960.01.27.; 1971.01.27. - 1972.02.14.; 1983.02.01. - 1984.02.01.; 1995.01.31. - 1996.02.18.; 2007.02.18. - 2008.02.06.

Kapcsolódó cikkek
Cimkék: ezo

Hozzászólások

Hozzászólások száma: 10 db Vélemény írásához regisztrálnod kell!
kodi19
2009-12-24 16:31:15
10
bébimama
2009-12-23 23:18:26
9

tiah
2009-12-23 06:09:52
8
hm, hát jo volna a gyarapodás mint anyagilag is meg mint család tervezésileg is..... ez be jöhetne, utobbira vágyom a legjobban 3 magzat elhalás után
angelli
2009-12-22 21:39:23
7
majd meglátjuk mi lesz,de remélem a 2009es évnél azért jobb
fgc
2009-12-22 21:25:02
6
itviombvitt
Ancsa16
2009-12-22 19:03:31
5

Bazsi005
2009-12-22 16:43:27
4
Henicica
2009-12-22 16:01:35
3
nekem nagyon jót írt. remélem bejön
Wica
2009-12-22 12:42:15
2
Hát remélem, hogy nem válik be amit írtatok! Főleg szerelmi téren!
Kriszta86
2009-12-22 10:45:52
1
 Majd meglátjuk...... :-P