A titokzatos Lappföld

Most lehull a lepel! Lappföld? Az meg mi fán terem? És mi az a Fül-hegy? Bemutatjuk e csodás táj érdekességeit.

 

hegyek

Ugye te is hallottál már Lappföldről? Hát persze, hiszen minden gyermek tudja, ki lakik ott! Na ki? Hogy mondod? A Mikulás? Na ugye! Tudtam én, hogy te sem vagy kivétel, igazi Mikulás-rajongóval van dolgom, nem kétséges! Azonban talán tudok egy-két új dolgot mondani, amit még te sem hallottál!

Tudod például, hogy milyen alakja van a hegynek, melyben a Mikulás lakik? Nem?! Akkor jól figyelj! 

Egyszer régen, 1927-ben egy bizonyos Márkus bácsi járt Londonban, aki dobbal, síppal csődítette össze a nagytömeget a város legnagyobb terére, ahol végre sok-sok találgatás után eloszlatott minden félreértést. Bejelentette ugyanis, hogy bizton állíthatja: a Mikulás Lappföldön, Korvatunturiban lakik.

Állítólag ott található a Fül-hegy, mely nem véletlenül kapta eme szokatlan nevet, ugyanis formája egészen olyan, mint egy hatalmas nyuszifül! És hogy mire jó ez? Természetesen Mikulás bácsi ezen keresztül hallgatja egész éven át, hogy ti gyerekek jók vagytok-e vagy sem. Aki rossz, az nem érdemel ajándékot, hiszen tudod!

Ennek a nyuszifülnek a belsejében szupertitkosan, a világtól elzártan működik egy gyár, mely csak úgy ontja magából a játékokat. Hát nem fantasztikus? Te is meglátogatnád, ugye? Sajnos el kell keserítselek... A Mikulás titokzatos feleségével él itt, akit még emberi szem talán sose láthatott, de itt élnek még rajtuk kívül a skandináv népmesék legendás alakjai is. Talán hallottál is már róluk: ők a szorgos manók, akik a gyárat működtetik, na és persze a rénszarvasok. És bizony, itt minden annyira nagyon-nagyon titokban zajlik, hogy halandó ember oda a lábát be nem teheti. Persze joggal mondhatnád, hogy de hiszen te még csak gyerek vagy! Ám gondolj bele, mi lenne, ha beengednék a gyerekeket?! Óriási káosz! Mindenki csak játszani akarna, még maga Télapó is a manókkal együtt, és a játékok sohasem készülnének el időben! Ezt ugye te sem akarhatod!

 

rénszarvas

Még Márkus bácsi sem tudná megmondani, hogy miért pont Lappföldre esett a Mikulás választása, de az biztos, hogy hosszas keresgélés után akadt rá, és első látásra megszerette. Az év nagy részében itt lakik, csak néha teszi át székhelyét a titkos nyári szálláshelyére. A közeli Savukoski település lakói, a rászorultak és a beteg állatok segítőjeként tisztelik ezt a kedves embert, akivel a következő megállapodást kötötték: a látogatók csak a szomszédos Korvatunturinmurusta tetejéről csodálhatják meg a Fül-hegy érdekes alakját, ennél közelebb nem mehetnek.

Ugye, benned is felmerül a kérdés, ha mindez tényleg így van,  és senki nem láthatja közelről a szupertitkos játékgyárat, akkor vajon ez a Márkus bácsi honnan tudhatta mindezt? Nos, ezen már mi is sokat gondolkodtunk, és azt hiszem megtaláltuk a megoldást. Márkus bácsi nem más, mint maga a Mikulás, aki álruhában járta a világot. 

Az ötvenes évektől kezdődően egyre többször találkozhattak a gyerekek szeretett Mikulásukkal Napapiiri-ben, nem messze Fül-hegytől. Itt halad át az Északi-sarkkör, amely már magában is egy misztikus hely, hiszen ezen túl kezdődik a nyári napfordulótól téli napfordulóig, a le nem nyugvó illetve fel nem kelő nap világa. A jótevő látogatása 1985 óta egyre rendszeresebb, így végül Napapiirit Mikulás-faluvá avatták és berendezték a nagyszakállú irodáját és postahivatalát is. Ide várják a gyerekek leveleit, kéréseit és persze a látogatókat egész esztendőben.


 

2013-12-06

Ajánlott cikkek

VICCES KÉPESLAPOK
HAGYOMÁNYOS KÉPESLAPOK
71
NAP VAN MÉG KARÁCSONYIG!

Karácsonyi videók

refresh_button